Outdoorsy

Az eszement címtől most sincs menekvés. Az elején magyarázzam, vagy a végén? Bár ez igazából költői (blogírói) kérdés, de a választ még én sem tudom :)

Mint azt tudjátok, múlt péntek (május 22.) jelentős nap volt számomra, nem is annyira racionális szempontból, mindenesetre nekem jelentett annyit, hogy mindenképp aznap szerettem volna két BI cégnek elküldeni az önéletrajzomat. Ez majdnem elmaradt, de aztán este 10-11 körül mégiscsak megtettem. Ez volt az első alkalom, hogy konkrétan a szakterületemen tevékenykedő társaság lett a címzett (először nálam is az álláshirdetések voltak /csekély eredménnyel/ meg néhány SQL Server DBA-jellegű cég).

Az egyiket egy SQL-es srác ajánlotta, akinek szintén küldtem CV-t, de nekik inkáb DBA kellett, a másikat én találtam. Rokonszenves volt az utóbbi esetben a Career aloldal alján található mondat:

"Sorry, at this point in time we do not use agencies and will not pay any associated fees to external parties."

Végignéztem magamon, eldöntöttem, hogy én biza nem vagyok ügynökség, így hát nyugodt szívvel mertem ajánlani magamat nekik. Sőt, nyugodt szívvel mentem ágyikóba, hogy mégiscsak sikerült a megfelelő napon küldeni, nem töketlenkedtem túlzottan el a dolgot.

Ez volt a babona rész ;-) Egybefonódik ugyan a hittel, de az végig átitatja az egész folyamatot részemről. Anélkül esély sem volna :)

Hazudnék ha azt mondanám (és hazudni nem akarok, azért is NZ a célpont, mert ott ez nagyon nem divat), hogy nem gondolok mindennap a dologra (mármint NZ-re meg a munkakeresésre), úgyhogy nem is mondom. Kitartóan szuggeráltam a messzeségből a címzetteket, hogy "válaszoljatok és érdeklődjetek irántam!" :)

Kitartás rész is megvan!

Tegnap (kedden) reggel kaptam is választ a második cégtől, méghozzá elég biztatót!

Itt van a Hahota: "Megjön a kedve ha vár a keddre!" :D

Tömören szólva azt írta, hogy tetszik neki a CV-m (ez idáig sablonos), szeretne velem telefonon beszélgetni egyet, és bár eddig a helyi munkaerőpiacról válogattak, ha megfelelőnek találna engem, szívesen utánajár, hogyan lehet külföldi alkalmazottat felvenni.

Én ezt nagyon biztatónak találtam, örültem is neki az egész nap folyamán :)

Na emberek, érdekesen alakulnak a kutyaszállítós dolgok. Ma küldtem levelet a német Gradlyn Kennels cégnek (alias petshipping), ahonnan szerintem 2 órán belül választ is kaptam. Ezt be is illesztem emide, tessék:

Position                                       Price in EURO
Airfreight incl. handling                           2.230,85
Animals: 1
Crates: 1*500()  [101/67/75 cm]
(x)- incl.                                              0,00
Animal station and sealing                             45,00
AWB-Fee                                                25,00
Transit permit fee in Singapore                        45,00
Veterinray-handling                                    25,00
Veterinary charges                                     85,00
AVI-Fee                                                28,00
Fuel surcharge                                         24,15
Security surcharge                                      5,25
Petties                                                 8,50
                                               ------------
Amount                                               2521,75

(A formázás nem az én művem, emailben is így jött!)

EUR-HUF árfolyamért én ide szoktam látogatni, mert látszik a görbe visszamenőleg is jó sokáig. Mára 279,56-ot mutat, tehát a végösszeg Ft-ban (kerekítve): 705 e Ft. (Ez készpénzes fizetés esetén van így, PayPal-nél +3,5%)

Tekintve, hogy az Airmax Cargos ajánlat is ekörül van, és a Petshipping a honlap alapján (illetve egy kedves barátom elmesélése alapján az előbbit illetően) rokonszenvesebb (ráadásul őket pozitívan ajánlották). Váltottunk is néhány levelet az ügyintéző sráccal.

Mivel van egy leányzó, aki szintén szeretné az enyémmel talán egyidőben utaztatni kedvencét, kértem egy dupla ajánlatot is a GK-tól: 4382 euró, azaz 1 226 960 Ft összesen, kutyánként 613 480 Ft. Azért ez egész jó :) 90e Ft kedvezmény!

A Budapestről való Frankfurtba kiszállításra egy magyar tenyésztőt ajánlott: Szigeti Miklóst, merthogy vele már kapcsolatban vannak, és amúgy is kéthetente jár ki, vinni a kutyákat a frankfurti reptérre. Nosza, felvettem vele a kapcsolatot. Ez már kissé döcögősebb volt, mert véletlenül sem ugyanazokkal a számokkal dolgozik:

A GK-nak (Gradlyn Kennels) ezek a méretek kellettek:

[caption id="attachment_179" align="alignnone" width="346" caption="Petshipping méretek"][/caption]

Szigeti Miklósnak főképp a kutya marmagassága, tömege, szállítás idejében való kora és fajtája kellett. Ezeket még nem adtam meg neki teljeskörűen, mert Barni marmagasságát nem tudtam, és bent a munkahelyemen nem is tudtam megmérni :P

Az ő leveléből az idetartozó lényeg:

"Ha tudom a kutya kért méreteit akkor tudom a pontos árat.Ausztrália és Uj Zéland a legdrágább légiszállítások....A közúti szállítás és ügyintézési díj ezen felül szállításonként 70-100 EURO. Egy ilyen méretű kutya szállítáésa az USA-ba összesen 700 EURO lenne. Legutobb Melburnbe egy weimari vizsla szállítása 2500 EURO voltaz egy mérettel nagyobb ketrecben ment."

Adjuk össze, felső hangon számolva:

• közúti szállítás Barninak: 100 euró, kb. 30e Ft (annál feljebb csak nem megy :))


• repülőjegy a GK-tól, 2 kutyás kedvezmény esetén: 2190 euró, azaz 615 e Ft


• összesen: 645 000 Ft (árfolyamtól függően persze változhat!)

Azt hiszem, ez már egész elfogadható.

Kutyások bátran kérdezzenek, akár privátban is! (ha valaki kommentel, úgyis látszik az emailcíme, amit csak én tudok olvasni)!

Egy mindenkiért és mindenki (a résztvevők közül) egyetért abban, hogy nehezen jött össze a mai túra, viszont végül minden jól jött ki :)

Az én bénázásom révén a péntek késő délutáni defektet és a sikertelen beszerzési, javítási kísérleteket követően még úgy tértünk nyugovóra Gabival, hogy ebből bizony nem lesz semmi. Éjszaka Bence is sokszor keltett fel, mert szegényke ugye kapott oltást a hét elején, aztán jön az egyik foga is, meg szegényke furamód takonykóros is lett :(

Szombat reggel 5-kor ébresztett hát minket őkelme, ami végeredményben előny lett, nem hátrány, mert így - éjszaka megszállt az isteni sugallat - volt idő még az ötletek kipróbálására. Hogy aztán miért toltam el kétszer is a biciklit a benzinkúthoz, arról már inkább nem számolnék be ;-) annyira nem szeretném, hogy romoljon az észbeli képességeimre vonatkozó előzetes becslésetek (lehet, hogy nem indult magasról, de ez lehúzná, higgyétek el :-P).

Bandiék oldaláról azért hiúsult meg majdnem az esemény, mert az édesanyja jött hozzájuk látogatóba, de aztán mégiscsak eljöttek ők is (mármint nem az anyukájával!)

Szóval a vonat 10:07-kor indult a Nyugatiból, részünkről pedig hn 9 körülre vált biztossá, hogy műszaki okok immár nem korlátozzák a részvételünket! Eltekertünk a pályaudvarra (a budai bringaúton az építkezések miatt távolról sem kellemes mostanság közlekedni), vettünk jegyet, aztán felmálházódtunk a vonatra. Jó hosszú volt, alig voltak rajta, a bringákat is simán be tudtuk állítani a helyükre.

Bandit felhívtam, de ők elmentek egy korábbi, ám nem zónázó vonattal, úgyhogy majd Vácott megvárnak, úgysem érnek sokkal hamarabb. Kb. fél óra alatt már meg is érkeztünk, a várost átszelve Nepomuki Szent János szobránál csörögtem rá Bandira ismét.



Vajon hol is vártak? Persze, hogy a legközelebbi kiskocsmában :) Volt vagy 500 méterre, úgyhogy néhány perc elteltével lelkesen üdvözöltük egymást, és végre együtt volt a mai 5-fős csapat: Márti (őt eddig nem ismertük, de érdemes volt ezt a hiányt ma bepótolni :)), Vali, Bandi meg mi ketten.

Nekivágtunk hát az egyszer már bejárt útvonalnak! Időnként (elég gyakran) hatalmas széllel kellett szembenéznünk (szó szerint), és akármilyen irányba mentünk, az mindig szemből fújt. Így némileg nehezebb volt tekerni, de azért ez nagyon nem szegte kedvünket! (Hátha Wellingtonba kerülünk majd, a Szeles városhoz pedig jó kis bemelegítés egy-egy ilyen alkalom ;-))

Mivel nem nagyon változtattunk az útirányon, a részleteket nem írom le ismét, a következő képek úgyis magukért beszélnek:

 

[caption id="attachment_188" align="alignnone" width="477" caption="Gabi gólyája"][/caption]

[caption id="attachment_187" align="alignnone" width="476" caption="Én és a paripám, háttérben vár"][/caption]

[caption id="attachment_186" align="alignnone" width="476" caption="Zebegény előtt nem sokkal"][/caption]

Jó hangulatban telt az egész kirándulás, az időre igazából nem lehetett panasz, kellemesen sütött a nap, a Duna mentén nem volt rekkenő hőség sem, örömmel kerekeztünk végig. Na jó, Márti időnként már azt sem tudta, hogyan szálljon le a bringáról, két élve nem ült nyeregben. De azért ő is hősiesen tekert és tekert és tekert (ha ő írná a bejegyzést, még hozzájönne legalább 15 "és tekert ..." :o))

A határon lévő vasúti hídon most úgy fényképeztünk, hogy látsszon a határt jelző táblácska is!

 

[caption id="attachment_185" align="alignnone" width="476" caption="Bandi a hídon a határnál :)"][/caption]

Ezután pedig már nagyon hamar Helembára értünk. Gabival előretepertünk, kikértük a jól megérdemelt, gyöngyöző söröcskét, hogy a megfáradt, lemaradt sporttársak még nagyobb örömmel csüccsenjenek le a kis teraszon.

A temetőt is meg kellett látogatni újra, mert hát Márti még nem látta :o)

Garamkövesd (asszem Kamenica nad Hronom, jól írom, Bandi? - megnézhetném neten is, de az nem az igazi :o)) most messzibbnek tűnt mint múltkor, de gyakorlatilag (10 perc eltéréssel) ugyanannyi idő kellett az idejutáshoz a túra elejétől számítva, mint múltkor. Itt most szerencsére nem hallottam a Forma 1 időmérő végét! :o) (Csak este a hírekben, mielőtt letöltöttem volna :( ). A jóleső sör itt sem maradt el ;-)

Párkány már nagyon közel volt innen, szerintem negyed óra alatt oda is értünk. Áthajtottunk Bandival az "élet vizén" még egyszer, a Dunaparton megebédeltünk egy kellemes kerthelyiségben. A többiek sztrapacskát ettek, én meg az egy szem rántott sajton kívül nem találtam semmi vegát az étlapon, de azt most nem kívántam (a Kung Paoval is szemeztem, de aztán a pincérlány felvilágosított, hogy az csirkés), úgyhogy maradt a sima sült krumpli sörrel.

Gabi és Bandi a sztrapihoz kértek savanyúságot, amivel hagyományt teremtettek, mert ott még senki sem kért ilyet, úgyhogy megalapoztuk azt, hogy következő alkalommal már emlékezzenek ránk :o) ("Na, megint itt vannak a h.lye magyarok, akik savanyúsággal eszik a sztrapacskát..." :D)

 

[caption id="attachment_184" align="alignnone" width="476" caption="A Mária Valéria hídon"][/caption]

Mivel kicsit elhúztuk az ebédet, nagyon kellett sietni a vasútállomásra. Gabi + én előre is tekertünk, mert mindenképp el akartuk érni a 18:08-as vonat. Sikerült is 11 perccel hamarabb odaérni (most nem kerültünk úgy, mint múltkor Bandi és Józsi vezetésével), de aztán - már a vonaton ülve - felbukkant Márti is az ablak külső oldalán, Vali a nyomában. Bandi még vett jegyet meg sört meg csokit, aztán szépen komótosan, 18:07-kor feltette bringáját a vonatra és lezöttyent mellénk :)

Én több sört már nem kértem, de amit kaptam, azt másnap ittam meg a Forma 1 közben, és Bandira gondoltam, amikor kibontottam! (ahogy ígértem is, Bandi!)

Összességében nagyon jól sikerült ismételten a kerékpáros túra, még júliusban megejtünk egyet búcsúzásképp!

Remélem Márti azóta regenerálódott, és nem szegte kedvét a következő alkalomtól ez a kis fáradtság :-P

[polldaddy poll=1647586]

Na, megnéztük tegnap az új Star Trek filmet (kicsit bosszantó, hogy semmi alcíme nincsen, majd évek múlva csak úgy fogjuk emlegetni, hogy Star Trek 2009? Mintha valami szoftver lenne, nem? :))

Én nem vagyok Star Trek rajongó, csak szimplán szeretem a sci-fit (a klasszikus, elgondolkodtató fajtát is, meg az SW ST jellegű limonádékat is). Nekem kellemes meglepetés volt maga a film, szerintem jól összehozták. A korábbi részek nagy rajongói nem biztos, hogy odáig vannak érte, mert jócskán eltér a stílusa az én véleményem szerint.

Nem fogom bőséggel kivesézni, már többször próbáltam komolyan kritika jellegű véleményt írni, de egyszer sem jött igazán össze :)

A történet talán a leggyengébb pontja az egésznek, de arra is azt mondom, hogy simán hozza az elfogadható szintet. Van benne (jó)néhány következetlenség, ok-okozat nem mindig passzol össze, illetve ebből az előzményből logikusan nem következhetnek az előző filmrészek. De azért nem ebből van több, úgyhogy összességében nem zavaró.

A megvalósítás már tényleg jó, az akciójelenetek nincsenek túlsúlyban, amikor pedig azok kerülnek előtérbe, akkor annyira gyorsan történik minden, hogy az embernek amúgy sincs esélye bármiféle hibát felfedezni, plussz magával ragadják az események.

A szereplők is jól eltaláltak. Már több helyen olvastam, hogy Kirk kapitány karaktere sokkal hitelesebb Chris Pine előadásában, mint anno volt T. J. Hookerként (alias William Shatner - tőle egyébként olvastam egy Star Trek könyvet is anno, hát vagy a fordítás volt nagyon rossz, vagy az eredeti, mindenesetre nagyon arrogáns, beképzelt személyiség képét árasztotta magából az íróra nézve). Spock is egész jó volt, a kis néger lány már kevésbé nyerte el a tetszésemet (jó, külsőre kellemes megjelenése volt, de vagy túljátszotta a szerepét, vagy ilyennek találták ki magát a karaktert, és nekem túl sok volt), de számomra az igazi Pike kapitány volt, akit Bruce Greenwood személyesített meg!

Nem hiszem, hogy igazán ismert színész, de kedvenc sorozatomban, a Nowhere man-ben (magyarul az RTL klub adta Neve senki címmel, később még az AXN is vetítette) oltári módon megkedveltem. Látta esetleg valaki azt? Ha ismeritek a Hálózat csapdájában c. filmet, na az egy silány utánzat történet tekintetében. Mel Gibson Összeesküvés-elmélet filmje is csak távolról kullog utána. Mindegy, igény esetén arról is írhatok pár sort.

Szóval visszatérve a Star Trek 2009-re, ami az igazi erőssége a filmnek, az a szinergiából adódó hangulat. Külön-külön egyik komponens sem kiemelkedő, viszont összegyúrva nagyon jó hangulatot tudtak megalapozni, ami végigkísérte a filmet. Egyszer sem gondoltam azt, hogy "de várom már a végét",  ebben a közel két órában fenn tudták tartani az érdeklődésemet, és élveztem is a filmet elejétől a végéig.

Aki szereti az űr sci-fi hangulatát, nincs 30 régi Star Trek poszter a szobája falán, a szellemi táplálékot nem a moziban kívánja elfogyasztani, annak bátran ajánlom!

Értékelésem: 76%

Ha bárki is zaftos részletekre éhesen vetné rá magát a cím alapján a bejegyzésre, akkor megvallom, hogy igazából ex-szovjet-titkosügynök vagyok, aki Lenin hatalomra kerülésében is szerepet játszott, de aztán a hidegháborút annyira fagyosnak találtam, hogy spontán hibernálódás következtében a kétpólusú világrendszer fennállásának idején visszafiatalodtam jelenlegi koromra, most pedig zűrös múltam miatt vagyok kénytelen már évek óta várakozni a nemzetközi erkölcsi bizonyítványomra, mert a 2053. évbe előreküldött kémkutyám nem képes elintézni a hozzá mellékelt Platina DocWagon kártya ellenére sem, hogy a Cryogenetics Inc. kiállítson részemre egy hiteles igazolást a visszafiatalodás tényéről, aminek következtében elhinnék az Európai Unió központjában is, hogy igazat mondok.

(Húha, úgy látom komoly károsodást szenvedtem a ma reggeli tréfarépától!)

A szaft nélküli verzió sokkal unalmasabb, viszont valószerűbb is :)

2006-ban Gabival Ausztriában, St. Antonban nyaraltunk édeskettesben. Ez egy gyönyörű falucska Innsbrucktól nem messze, Arlbergben csodaszép hegyekkel, erdőkkel, völgyekkel. A szállásadónk - Herr Wagner aus Haus Kohlereck ;) - talpig tisztességes úriember volt, a lakályos kis szobát nagyon megszerettük, és még csak drága sem volt. Vonattal utaztunk ki (akkortájt még vasutas voltam, aztán így volt a legkedvezőbb, meg amúgy is imádjuk, na!), St. Antonban pedig meg is állt a vonat, nem csak úgy leugranunk kellett.

Na, nem akarom túl hosszú lére ereszteni, mindenesetre az ilyen nyaralások során az ember kicsit kiszakad a hétköznapokból, a lelke megnyugszik, egy más nézőpontból képes az életére tekinteni. Mi is ilyen lelkiállapotban sétáltunk a hegyi ösvényeken, beszélgettünk a múltról, jövőről. Felvetődött az ötlet (ha már úgyis külföldön voltunk, miért ne fantáziáltunk volna küldföldről? ;)) hogy mi lenne, ha megpróbálnák kitelepülni? Ezután már csak azt kellett eldönteni hogy hová, majd elindulni. Haha! Na jó, ennyire naivan azért akkor sem gondoltuk, de álmodozni jólesett :)

Kisakkoztuk (nem kellett a neten sakk-stratégiát keresni hozzá), hogy az angol ajkú országok közül nekünk melyik tetszene igazán, főképp nagyon-nagyon szubjektív alapon, racionális elven nézve ok nélkül is akár :) A nyúlfarknyi indoklás mind az akkori véleményünket tükrözi!

• UK - nem, ez egyikünknek sem. Ne kérdezzétek miért, mi sem tudjuk :)


• Kanada - hmm, jó lenne esetleg, de oda mintha nehéz volna bejutni, vízumot szerezni meg ilyenek.


• USA - na azért ezt mégsem!


• Ausztrália és NZ (akkor még egybevontuk, ma már nem tennénk meg ezt a vészes könnyelműséget!) - ez jó lesz! Messze van, szép, tetszik!

Nosza, sok szó esett még a nyaralás folyamán erről, hazaérve neki is láttam a kutatásnak. Küldtem emailt az önéletrajzommal minden céghez, aki NZ-n meg AUS-ban vasúttal összefüggésben állt, és bár siker nem koronázta ténykedésemet, jöttek válaszok! Az tehát bebizonyosodott, hogy a déli féltekén igazán udvarias és kedves emberek élnek.

Szabolcs kérdésére válaszolva, hogy Ausztrália miért esett ki:

• több okból is (persze ezek mind leginkább hallomásbéliek)


• nézd meg Bertók János bevándorlási ügynök honlapját, eléggé lelombozó volt akkortájt,


• nagyon megnézik, hogy kit engednek be, erőteljesen rostálnak


• Új-Zéland esetében nagyobb esélyt láttam arra, hogy bevándorlóként legyen keresnivalóm, többek között azért, mert onnan kifelé is legalább annyi emberke megy, mint ahányan befelé igyekeznek


• az ausztráloknál nem nagyon szeretik a kutyákat, én pedig olyan helyre szeretnék menni, ahol Barnabásnak is jó dolga lesz (meg a későbbi kutyusainknak)


• szerintem az ember igazából egy helyre tud csak komolyan koncentrálni, ha én még Ausztráliát is bevenném az esélyesek közé, még egy rakás szabályozást át kéne böngésznem, helyeket keresni, IT szakmai közösségeket felkutatni, aus újságokat olvasgatni, stb.


• ha az ember szétforgácsolja a koncentrációját, akkor szerintem mindkét (mindhárom, mindX) helyen jóval nehezebb az, ami így sem könnyű.

Valamikor év vége felé felvettem a kapcsolatot Hajnalkával is, aki szintén tovább javította az imént festett képet, mert már akkor is sokmindenben segített, pedig szerintem esélyem nem volt, hogy bármit is kezdjek odakint. Még most is nehéz, pedig azóta változott jócskán a hátterem.

Akkor nyergeltem át az IT vonalra (nyí-ha-ha, így nem maradtam fürge yahoo), persze nem csak emiatt, de minden munkahely-váltásnál figyelembe vettem, hogy NZ-hez ez most jó lesz-e, vagy sem.

Az elmúlt években egyre előrébb jött a kivándorlás kitűzött dátuma, a takaréklángon égő lelkesedés pedig csak azt várta, hogy fellobbanhasson, ami meg is történt ez év elején. Azóta már teljes gőzzel puhatolózom, tájékozódom, blogolok, stb - mindezt az új-zélandi magyar blogos közösség oltári jóleső segítőkész kedvességével megtámogatva :)

Na, ezt nem hagyhattam ki!

Ma böngészgettem ebédidőben a netet, rajzfilmeket nézegettem Bencének (és persze magamnak, csak ezt kevésbé szoktam hangsúlyozni), mikor pillantásom egy Baby Loony Toonsra esett (amit meg kell vallanom, nem igazán kedvelek), erről pedig eszembe jutott az Animaniacs.

Hogy-hogy nem, felrémlett egy olyan rész, amikor az egyik figura felsorolja az összes amerikai államot. Nem teszi hozzá, hogy "dalban mondom el", de azért mégis úgy teszi meg :) Ezt megkerestem a youtube-on, de miközben hallgattam, rájöttem hogy nem is teljesen erre gondoltam, hanem egy másikra. Ez a Föld országait veszi sorra, és még egy kicsit pergőbben (benne van Hungary és New Zealand is, végignéztem/hallgattam!)

Ahogy tallóztam a youtube által ajánlott, hasonló videjók között, végigbambultam jónéhányat Yakko énekeiből, oszt megláttam egy "longest world in the English language" című anyagot. Gondoltam rákattintok. Nem volt valami komoly, nem is tetszett, de volt egy érdekes comment alatta:

"search Antidisestablishmentarianism on wikipedia and you'll find it on that page and a very long place name for a hill in new zealand in maori"

Nosza, rákerestem, és bár elsőre a wikit adta ki, némi finomítással eljutottam ide. (Már közeledünk a bejegyzés megírását kiváltó dologhoz :) ideje volt már, mi? :-P)

Voilá, egy új-zélandi hegy neve viszi a pálmát a leghosszabb földrajzi helynevek kategóriájában:

TAUMATA WHAKA TANGI HANGA KOAUAU O TAMATEA TURIPUKAKA PIKI MAUNGA­HORO NUKU POKAI WHENUA KITANA TAHU

Én nem hiszem, hogy használnám, de az alirat szerint:

A hill in New Zealand. This Maori name was in general use, but is now generally abbreviated to Taumata. The name means: the summit of the hill, where Tamatea, who is known as the land eater, slid down, climbed up and swallowed mountains, played on his nose flute to his loved one.

Hevenyészett fordításban: (a nose flute nekem magyarul maori, izé, fogalmam sincs, pontosan mi a megfelelője, de az biztos, hogy olyan furulya, amit száj helyett orral fújnak, de az orrsíp jobban hangzott, mint az orrfurulya)

Egy hegy Új-Zélandon. Ezt a Maori elnevezést használták is a mindennapokban, de mára már általánosan Taumata-nak rövidítik. Amúgy a következőt jelenti: a hegy csúcsa, ahol Tamatea - aki földfalóként ismert - lesiklott, felmászott és hegyeket nyelt el, orrsípján játszott szerelmének.

Itten van:

 

[caption id="attachment_190" align="alignnone" width="476" caption="Taumata a térképen, koordinátákkal"][/caption]

[caption id="attachment_128" align="alignleft" width="500" caption="Taumata tábla"][/caption]

Ne tessék Clive Barkerre és a Korbácsra gondolni ezügyben, bár nagyon jó könyv a Weaverworld (Szőttesföld), de most arról van szó, hogy mi esett meg velünk Szalántán (a házban, ahol tizenakárhány évig éltem), aminek hatására az utolsó lelki akadály is elhárult a kiköltözésünk elől.

Piiiing: találós kérdés!

[polldaddy poll=1621058]

Múlt vasárnap ismételten megnéztem ezt a zseniális filmet. Emlékszem, hogy 1995-ben, amikor elkészült, beültem egy moziba, hogy megnézzem. Kb. fél óra elteltével kijöttem, annyira érthetetlen és érdektelen volt számomra. Aztán kb. 1 hónapja valamilyen okból kifolyólag (gyötröm az agyam, de nem tudok rájönni) jött az ötlet, hogy megszerzem és most végignézem.

Sikerült is leszedni (de semmi torrent! láthattuk mi lett a Piratebay sorsa, maradtam a jó öreg rapidshare-nél ;-)) aztán egy hétvégi éjszaka során meg is néztem. Csak úgy egyedül, fejhallgatóval, az ágyban ücsörögve, eredeti nyelven, felirat nélkül.

Rövid összegzésem: ez egy remekmű! Terry Gilliam rendezte (Monthy Pythonos figura, ő követte el a Gyalog galoppot, a Brian életét és a kicsit más jellegű de szintén elgondolkodtató Brazilt is), ami önmagában is sokat jelent számomra (ha így rákérdeztem volna, de eddigre már rá is kérdeztem, csak a bejegyzés szavai nem teljesen időrendben követik egymást).

A 3 főszereplő:

• Bruce Willis, akinek a rendező parancsba adta, hogy nem mutathatja a filmben az akciófilmekben elhíresült gesztusait


• Brad Pitt, aki díjat is kapott gyagyás alakításáért


• Madeline Stowe, akit kellemes volt nézni, jól kiegészítette Bruce Willis alakítását

A film a klasszikus értelemben vett sci-fi hagyományait követi. Itt most ne tessék Star Warsra meg ilyesmikre gondolni, az nagyon távol áll ettől a kategóriától. Az ismertebbek közül Asimov Alapítványát tudnám említeni, vagy ami stílusában közelebb áll ehhez a filmhez, az a Sztrugackij fivérek munkássága. Legalábbis nekem hangulatban az ő regényeik jutnak eszembe most. Vagy Abe Kobó A negyedik jégkorszak c. regénye (jelentkezzen aki olvasta! :))

Szóval elgondolkodtató, több kérdés vetődik fel a cselekmény alakulása során, mint ahány aztán megválaszolásra kerül, és 2.-3. nézésre is marad bőven figyelnivaló. Vagy egyszer sem nézi meg valaki, vagy legalább háromszor is lesz kedve.

A történetről szándékosan nem írok egy betűt sem, bár nem sok mindent lehetne kihámozni egy rövid leírásból, annyira szövevényes. Ezenkívül én sem látok még teljesen tisztán mindent belőle :) Külön-külön is magasra teszik a mércét az egyes összetevők: történet, alakítások, zene, de az az összhang, amiben ezek összefonódnak, olyan hangulatot varázsol az ember fejébe, hogy miután először megnéztem, legalább 4-5 napig (NZ mellett!) ez a film keringett legtöbbet a fejemben.

Senki sem mondta, hogy könnyű lesz munkát találni Új-Zélandon. Hát eddig nem is az :) Persze nem is reményked(t)em abban, hogy még itthonról sikerül, a naivitásnak is van határa, bár én szívesen keresem mindenben a "kék virágot" (amire szerintem rá is találtam, de telhetetlen lévén úgy veszem észre, hogy egész csokrot készülök összegyűjteni ;))

Szó mi szó, az elmúlt másfél-két hétben egy berezelési időszakom volt (gyanítom nem az utolsó), hogy miként is fogok én majd munkát találni. Reálisan nézve - és oltári módon reménykedve benne - a max lehetőség, hogy interjút beszervezek magamnak arra az időszakra, amikor kint leszek álláskeresés céljából.

A szakmámról már volt szó, így azt nem is részletezem, csak annyit, hogy ez elvileg kint is egy jó háttér, tehát amikor helyben leszek, jó eséllyel számíthatok kedvező visszajelzésre. Viszont ezek mind elvileg jellegű dolgok, amikben az ember azért bízik, de időnként beijed. Na én is itt tartottam a mai napig, amikor is sikerült túllendülnöm rajta a következő módon:

• egy barátom javaslatára regisztráltam a linkedin.com honlapon (az amolyan nemzetközi, szakmai iwiw), ahol csatlakoztam az MS BI csoporthoz, ahol bizony sok állásajánlatot dobnak fel, amikre közvetlenül lehet jelentkezni, kihagyva a HR-t (ez két dolog miatt lehet jó: az ember lehet sokkal közvetlenebb, illetve a "vonal" másik végén ülő ember sokkal tájékozottabb lehet a dolgok technikai vonulatát illetően, mint a HR-es, akinek nem ez a fő területe)


• mivel a BI hazája a jelek szerint azért mégiscsak az USA, főképp ottani állásokat találtam, amikre kíváncsiságból jelentkeztem is (csak hogy tudjam, mennyit érek a munkaerő-piacon :)), nem mintha annyira oda készülnék, de úgy éreztem, itt nagyobb esélye van annak, hogy választ kapok (a nemleges válasznak is sok információtartalma lehet! pl. megtudhatom, hogy a technikai hátterem nem elegendő, vagy csak a távolság az akadály)


• az első visszajelzést meg is kaptam rögtön a jelentkezés másnapján!

"Thanks for the response. We are only able to consider local Dallas area residents at this time who are US citizens or permanent residents.

Best of luck to you in your career search. You have a strong background in a hot field. I'm sure you will be successful."

Ez pedig komolyan mondom, megnyugtatott, és átbillentett a lelki holtponton, úgyhogy NZ, jövök nemsokára! :)

Hangsúlyozom, ennek főként lelki hatása van, az önbizalmamat befolyásolta pozitív irányban, ami viszont - az én véleményem szerint - jelentősen kihat majd a dolgok tényleges alakulására!

-----------------------------------------

Novalis

"Zöld színbe öltözött a rét,

virág ütközött szanaszét,

naponta, láttam, új növény nyit,

a levegő lágy volt, az ég víg.

Azt sem tudtam, mi van velem,

s miféle csodát lát szemem.

...

Rejtett az erdő lombja.

Az ötlött belém: ez a tavasz!

Egy szóval láttam, hogy ez egyszer

a földön isten lett az ember.

Most már tudtam, mi van velem,

s miféle csodát lát szemem."

(Rónay György fordítása)

Mivel Barnabás is jön velünk, az előkészületeket neki is meg kell tennünk, ez pedig a következőket foglalja magában:

(a lista persze bővülni fog, majd mindig frissítem, ahogyan haladunk előre a folyamatban, én ugyanis nem találtam olyan blogot, ami ezzel foglalkozna konkrétan, bár Ágica blogján van egy bejegyzés Csalavölgy billentyűzetéből, ahol azért jócskán van szó erről a témáról is, de több kéz többet ír :))

• veszettség titer - ez egy olyan vizsgálat, ami %-os vagy ezrelékes (erre nem találtam a spéci jelet az ASCII 256 karakterében) értékben mutatja az eb veszettségre való hajlandóságát. Ez egy vérvételt követően állapítható meg, nagyjából két hetet kell várni az eredményre (talán Németországba küldik ki laborvizsgálatra), ez Barninál okés lett; Magyarország amúgy nemzetközileg olyan országnak számít, ahol a veszettség jól karbantartottnak számít. E vizsgálatot követően 6 hónap várakozási időnek el kell telnie, míg a kutya utazhat (van egy másik oldali időkorlát is, az talán egy év?)


• még az utazást megelőző 30 napban várható sok-sok vizsgálat, bár a MAF honlapon csak ez az ábra van, ez eléggé hiányos


• fel kell venni a kapcsolatot egy kinti karanténnal, amiből összesen 4 van, amit a MAF is elfogad, én a Pethavent találtam HH (alias Csalavölgy) kellemetes tapasztalatai alapján, már írtam is nekik, csak intézkedni még nem volt érkezésem, de mindenképp kell egy foglalt hely valamelyik karanténban ahhoz, hogy az import engedélyt megkaphassuk. Pethavenék kimerítő tájékoztatót is küldtek már rögtön az első emailváltáskor :)


• a karanténban kedvencünk 30 napot fog eltölteni, és 1 200 NZD körüli összeggel kell számolni


• az utazás maga, na ez talán a legkeményebb dió (vigyázat, csapongani fogok! :))
  
  
  
  • autó, vonat kilőve (sőt én a gyalogos vagy biciklis utazási módot sem javaslom), tehát marad a luxushajó (ami sokáig tart, drága, viszont baromi kényelmes és az ember a kutyájával lehet, de gondolom zömmel nem ilyenek vagyunk, illetve aki úgy viszi kis kedvencét, nem hiszem hogy olvasná ezt a blogot :)) vagy a repcsi, én is ez utóbbiról fogok inkább írni
  
  
  • Magyarországon az Airmax Cargo nyújt ilyen jellegű szolgáltatást, azt viszont egy jóbarátom (akinek megbízom az ítéletében) nem nagyon (vagy inkább nagyon nem) ajánlja, ők amúgy kb. 600 000-ért szállítanak egy kutyát
  
  
  • van még egy itthoni cég, akinél le lehet boltolni a dolgot, de másfél milla azért nagyon sok, szerintem én nem próbálom meg, ha találok mást)
  
  
  • nem szeretem az USA-t, de azért van követendő példa ottan is! De mivel ez csak külföldi belföldi (értsd: USA-n belüli), ezért nekünk nem jöhet szóba, de érdekességnek jó ;-)
  
  
  • neten vadászva találtam rá az alábbi honlapra, ahol légitársaságonként lehet elnavigálni arra az oldalra, amelyik a házikedvencek szállításával foglalkozik
  
  
  • én az Air New Zealand-ot választottam ki (komoly kombinálási készséggel (hű, micsoda allitalligátor!) kikövetkeztettem, hogy ezzel nagyon nem lövök mellé ;-)), ahol találtam egy listát azon társaságokról, akik foglalkoznak ilyen jellegű tevékenységgel ottan kint (de várom, hogy már azt írhassam, hogy idekint...)
  
  
  • elsőre a listából a Dogtainers-t böktem ki, aztán a honlapjuk is tetszett, írtam hát rögvest egy emailt, hogy tudnak-e segíteni az ügyben, erre várom a választ most.
  
  
  
  

• George válaszolt a Dogtainerstől. Ugyan ők nem tudják elvállalni, de őszintén meghatódtam a levelétől, annyira áradt belőle a segítőkészség! Kb. hasonló élmény lehetett, mint amiről Whatever Zsuzsi szokott írni. Először is igazán udvarias volt (ez mondjuk nem újdonság, NZ-t illetően én mindig ezt tapasztaltam, mind a kiwiktől, mind az ott élő (ex-)honfitársaimtól.


• Szóval közölte, hogy a kiindulási országban bejegyzett cég végezheti (nem pont így mondta, de én nagyjából ezt szűrtem le a szavaiból), illetve hogy sajnos nem tud ajánlani a saját tapasztalata alapján megbízható ügynököt Ausztriában vagy nálunk.


• Innentől jön a ráadás rész :)


• "rather than leave you floundering around in the 'dark that is the world of pet transport';" - ez kb. annyit tesz, hogy "de ahelyett hogy hagynálak bolyongani a kutyaszállítás sötét labirintusában" :)


• továbbította az emailemet egy svájci kollégájának, akivel már kapcsolatba kerültek üzleti ügyben, és megkérte, hogy segítsen nekem, hátha az illető ismer valakit Ausztriában vagy Magyarországon, akit nyugodt lelkiismerettel ajánlana


• le a kalappal George előtt a hozzáállását illetően!

Pappito

• Pappa is ajánlott egy emberkét (köszönet érte neki!), aki már ott van, a világ túlfelén, méghozzá kutyástul-mindenestül, hamarosan neki is írok egy emailt, aztán majd közlöm a fejleményeket!

Ma este megnéztem Rebivel közösen a Legyetek jók, ha tudtok c. olasz filmet.

Hogy miért pont most, amikor már legalább egy éve megvan a lemez? A múlt héten, mikor a Mecsek 30-ra utaztunk, az autóban Rebeka és Veronika egyre csak ezt a dalt énekelték. Persze a magyar, Napoleon Boulevard féle változatát, ami csak dallamában közös a filmmel. Bár be kell vallanom tudatlanságomat, akkor ezt még nem tudtam. Viszont az azóta a fejemben járó dallamnak (amit csak a Mulan zenéje 'homályosít' el, mert Bence naponta legalább 3-szor megnézi és hallgatja ;))  köszönhetően most már tudom, mert megnéztem.

Igazán szép, szívet örvendeztető élmény. Mint film, nagyjából semleges, de ennek nem is ez a lényege, nem is részletezem tovább ezt az oldalát, mert mondanivalójával (és Johny Dorelli, alias Fülöp atya felejthetetlen alakításával) egyszerűen elfeledtet minden mást.

(Teljesen szubjektív vélemény következik!)

Én a vallás és az egyház különbségének elmondását fedeztem fel benne. Persze ez a két fogalom mindenkinek mást jelent, úgyhogy némi tisztázásra szorul, hogy én mit is értek alattuk.

• Vallás - az ember egyéni, eredendően benne lévő erkölcsi rendje, amely meghatározza azt, hogy miként cselekszik az élet különböző helyzeteiben, a mindennapokban, vagy amikor a sorsdöntő lépések ideje következik el


• Egyház - amikor a vallás intézményesül, a tanítások írott formába rendeződnek, onnantól az új rendszer óhatatlanul valamilyen mértékben elkezd belemerevedni saját formájába, elveszíti rugalmasságát, és amikor már túlhaladottá válik, elsődlegesen önmaga fenntartása a célja

Mivel a történet a kereszténységről szól, valamint itt, Európa közepén jómagam is a keresztény kultúrkörbe születtem bele, ezeket az értékeket ismerem leginkább (vagy mert ezeket oktatják, vagy mert ezek kifejezett ellentétét látom), a fenti két fogalmat célszerű átvezetni erre a területre.

Én magam hivatalosan nem vagyok egyik egyháznak sem tagja, nem járok misére ... de templomba igen. Van egy Szent Ritának felszentelt templom Budapesten a Mária utcában, ahová mindig betérek, amikor arra járok (mostanában sajnos elég ritkán vezet arrafelé az utam), kicsit megpihenek (főképp lelkileg), átgondolom életem dolgait, amik épp nagyon foglalkoztatnak. Minden egyes alkalommal vidáman, örömmel telve lépek ki Szent Ritától (akinek érdekes módon május 22-én van a napja, amikor is én megszülettem e világra "néhány" évvel ezelőtt).

Nem olvastam még el teljes egészében a Bibliát, amire nem vagyok büszke, de egyáltalán nem is szégyellem. A lényeg megvan bennem is (mint ahogy minden emberi lényben). A szívemben és a lelkemben tisztában vagyok Jézus tanításaival, mégha nem is tudnám megfogalmazni őket, de nap mint nap azok szerint igyekszem élni. Több-kevesebb sikerrel ugyan, de minden apróságnak örülök, és minden apróság új erőt ad a következő lépéshez. Az ember érzi, mi a helyes és mi nem.

Esténként egy imával hálát adok azért, mert az élet szép, és mert az én életem is szép, egyszerűen minden napban sok-sok örömöt tudok felfedezni :)

Röviden szólva hát, vallásos vagyok, de nem egyház tagjaként. Nekem így felel meg, így tudom követni azokat az elveket, melyeket alapvetőeknek gondolok az élet(em)ben. Távol áll tőlem továbbá, hogy akik érzésük szerint bármely egyház tagjai, azokat valamilyen szempontból is hibát követőknek gondoljak. Úgy, ahogyan nekem ez a megfelelő, úgy nekik is az, amit önmaguknak választottak.

Fülöp atya (akinek ünnepe hogy, hogy nem, szintén májusra esik méghozzá 26-ára) számomra ezt mutatta meg. Ő is szíve szerint cselekedett, és ebből fakadóan tükrözték tettei a Szentírásban foglaltakat, nem pedig fordítva. Saját hite valami belsőbb forrásból származhatott, talán ugyanabból, amiből az írás eredeztethető...

Hálás vagyok, és szívből örülök neki, hogy megnézhettem, átérezhettem ezt a történetet (külön fontos, hogy ez pont ezen a héten esett meg, de az már egy másik történet...)

Egy újabb - kis vagy nagy, döntse el ki olvassa - lépés NZ felé!

Reggel 7:42-kor keltünk fel! (Ez még sehogyan sem kapcsolódik a címben írt fogalomhoz, de sosem voltam élő példája az összeszedettségnek blogírást illetően ;)) Ez azért nagy szám, mert Bence jó esetben is 7-kor szokott ébreszteni, de most végre aludt egy igazán jót a saját kis ágyában, aminek mi is nagyon örültünk. Mármint annak is hogy ő aludt ily sokat, meg annak is, hogy saját ágyban - mi is abban, hatalmas felüdülés volt, azért ez az otthoni matracunk nagyon jó darab, hátkímélő funkcióval :)

Hogy a tárgyra térjek, 10 körül indultunk el családostul, mind a 4-en, kivétel a 4-lábú. De ő csak azért nem, mert neki már van útlevele. Bencét bepakoltuk a babaülésbe, mi is behuppantunk a bérelt Puntoba (amúgy vilivel mentünk volna, ha nem lett volna tervben még 15 kilós kutyakaja-vásárlás is). Hamar odaértünk egy pici okmányirodába, ahol 5 perccel érkezés után már sorra is kerültünk.

Ekkor jött az első nehézség (na de egyben az utolsó is :)) Bence imád mindenütt elleni, de a fényképező bódéban visongott, mint a malac. Márpedig nem szabad ölbe venni, vagy közelről fogni, saját magának kell állnia, ami azért nehéz, mert forgó szék van. Egy babapiskótával lekenyereztük, így valahogyan sikerült azt a fotót elkattintani, ami majdnem homályos lett, de az ügyintéző hölgy végülis - nagy megkönnyebbülésünkre - érvényesnek fogadta el! Hurrá! :)

Innentől már ment minden, mint Bencének a mesenézés, még akár azt is mondanám, hogy kellemes volt. Gabi elvégzett minden papírmunkát, amihez én nem kellettem (tehát a gyerkőcök meg a saját adminisztrációját), addig én Bencével játszottam. Most már persze a bódé is tetszett neki, állandóan ki-be rohangált és vigyorgott közben :) Összességében véve nagyon aranyos volt. Hisztit hanyagolta már a fotózása után, helyette hozta a játékos kiskölök formáját :)

Más ügyfél nem volt rajtunk kívül, a biztonsági őr ugyan nem volt túlzottan gyermekkedvelő, amit egy barátságtalan szemezés során megállapítottam, de hát én sem pártolom túlzottan azokat a biztonságiakat, akik munka közben kijárnak dohányozni (ezt ő nem csinálta), meg újságot olvasnak. Bajom sincs velük, inkább amolyan szenvtelenül állok hozzájuk. Az ügyintéző hölgy viszont kedves volt, udvarias és jól is dolgozott! Szerintem 20 perc alatt megvoltunk.

Frissítés: 2009.05.18-án délelőtt meg is érkezett mind a 4 útlevél, hozta a postás! :) piros pont a magyar bürokráciának, mert 12 nap igazán nem sok, pláne hogy ilyenkor sokan igényelnek útlevelet! 

Persze csekkért már bementem korábban, és azok kiegyenlítetten ott lapultak a tarsolyunkban a belépéskor, ami nagyban megkönnyítette a helyzetet :)

Úgyhogy ez a lépés sikerrel (és jókedvvel) teljesítve!

Ma este még az Auchanban is voltunk, ahol vettünk egy jópofa utazótáskát/bőröndöt, hogy majd legyen mivel cuccolni az útra. Tudom, 1 nem lesz elég, de nekem amúgy is van egy 100 literes hátizsákom, amivel már utaztam repcsin, és 20-25 kg cucc simán belefér, a többieknek meg lesz kölcsöntáskájuk :)

Költség (asszem ilyet is fogok vezetni, talán nem kapok a végén gutaütést :))

Útlevél: 10 000 Ft × 2 + 1 500 Ft × 2 = 23 000 Ft

Utazótáska: 9 990 Ft

Eddig ami konkrétan még ehhez köthető, az Barnika útlevele meg chip-beültetése (13 000 Ft), illetve a veszettség-titer (16 000 Ft) volt.

Nemrég olvastam az alábbi gondolatokat egy könyvben, és nagyon megragadott, annyira hogy meg is szeretném osztani Veletek, talán más is talál benne számára kedveset, tanulságosat.

"A kétértelműség látszólagos. A megértés minden látszólagos kétértelműséget felold. Az igazság egyáltalán nem vitatható.

...

Az ellentétek nem léteznek a Valóságban. Mindössze a beszéd és az elme tevékenységének fogalmai. Vegyük például a fény és a sötétség látszólagos ellentétét. A sötétség valójában nem létező dolog; csak fény van. A két helyzetet ezért úgy írhatjuk le pontosan, hogy vagy fény világít, vagy nem, esetleg különböző erősségű fényről beszélhetünk. A fényt vagy a hiányát tehát csak a fény meglétével vagy mértékével határozhatjuk meg, vagy azzal, hogy valahol nincs fény. Így csakis egyetlen változó van: a fény megléte vagy hiánya.

Nem sugározhatunk sötétséget egy területre. A nyelv által elnevezhetjük sötétségnek a fény hiányát, de a Valóságban ettől még nem létezik.

Nézzünk egy másik példát - a pénz meglétét vagy hiányát. Ebben az esetben a pénz megléte az egyetlen változó. A 'szegénység' fogalma ugyanígy a pénz hiányára utal, ami önmagában véve nem létező dolog. Nem lehet birtokunkban szegénység.

A Valóságban a fent és a lent sem létezik. Ezek egy önkényes álláspont megjelölései. Sem a 'fentség' sem a 'lentség' nem létezik valóságbként. Így alakul ki egyfajta álláspontként az ego egész látszólagos világa, amihez az a gyermeteg feltételezés társul, hogy az ellentétek független léttel rendelkeznek. Tehát a világ, ahogyan látjuk, csak a megfigyelő fejében létezik. Nincs önálló léte. A Valóságban nem kell különbséget tennünk, 'ami van' és 'ami nincs' között, hanem egyszerűen elismerjük, hogy ami van, az van. A hamisat így nem kell tagadni, mindössze elismerjük az igazat.

...

A tudatosság fejlődésének az egyik jelentős lépését hagyományosan az 'ellentétek meghaladásának' nevezik, és ez hirtelen tudati ugráshoz vezet. ... A meleg és hideg feltételezett ellentétét megszünteti az az egyszerű felimserés, hogy a hő vagy jelen van, vagy pedig nincs. Nem mondjuk azt, hogy egyre nagyobb 'hidegséget' vesz át valami, csak azt, hogy szökik a hő. Ha van hő, akkor ezt az állapotot melegségnek vagy forróságnak hívjuk. A hideg pusztán a meleg hiányát jelenti; önmagában nem létezik. Nem mondhatjuk, hogy 'nem meleg' van a szobában. Nem állíthatjuk, hogy 'hiány' van jelen, vagy a 'semmi' létezik.

...

Egy másik példa a meglévő és a hiányzó csalóka ellentéte lehetne. Valaminek a megléte olyan valóság, amely megerősíthető. A hiány önmagában és mindentől függetlenül nem egy helyzet vagy állapot. Nem mondhatjuk, hogy a  hiány van.

...

Az elektromos áram is vagy jelen van, vagy nincs. Nem létezik olyan dolog, amit 'áramtalanságnak'  neveznek. Az áramtalanság nem futhat a vezetékben. Ez csupán az egyszerűség kedvéért használt megfogalmazás. A távírókészülék csak 'működő' jeleket küldhet, nem továbbíthatja a működés hiányát. Ugyanígy az élet is vagy jelen van, vagy nincs. A halál vagy az élettelenség nem rendelkezik önálló léttel."

- David R. Hawkins

Kicsit talán hosszúra sikeredett ez az idézés, de azt hiszem, megéri végigolvasni :)

Reggel kellemesen ;-) korán kellett felkelni, hogy időben tudjunk elindulni. Ez f6-ot jelentett, és általában nem szeretünk ilyen hamar kiugrani az ágyikóból, most könnyen ment. 6-kor már pakolásztuk kifelé a cuccokat, aztán már suhantunk is Zobákpuszta felé.

5-en vágtunk neki a túrának, de Ilovay Zsuzsával csak a Rajtban találkoztunk. A kocsiban négyen utaztunk, én voltam a sofőr, Gabi a navigátor, a lányok (Rebi & Veronika) meg a rádió :o) Odafelé még meg tudtak egyezni, hogy miről énekeljenek, úgyhogy daltól volt hangos az autó :)

A hársfa utcai Aranycipó boltban oltári finom pékárut sikerült vennünk reggelire, amit jóízűen el is fogyasztottunk (bárcsak máshol is sütnének ilyen finomakat - biztos sütnek is, de mi kevés ilyen helyet ismerünk :( ).

Zobákpusztára 7:10 körül érkeztünk meg, ahol csípős hideg fogadott. Igyekeztünk hamar elrajtolni (sikerült azt is megbeszélni, hogy bár a 15-ös táv még nem indult el hivatalosan, megengedték, hogy együtt indulhassunk f8-kor).



Csodaszép, hűvős, friss, erdei illatok szálltak az erdőben, élmény volt ismét a Keleti-Mecsek sűrűjében barangolni! Püspökszentlászlóig együtt sétáltunk mind az 5-en, ott viszont elágazott a 30-as táv,



és mi egy meredek kaptatón felfelé vettük utunkat a Mária kápolna felé. Gabi talált magának két botocskát, amik nagy segítségére voltak az elkövetkezőkben.

A kápolnától a Zengőre vezető útvonal volt eléggé megterhelő. Ott sokan nehezen szedték a levegőt és a lábaikat :) Zsömle-kutya viszont frissen szaporázta négylábú lépteit, és egy kicsit még pózolni is volt ideje :)



Néhány pihenés és újbóli nekigyűrkőzést követően mi is feljutottunk a csúcsra! Hurrá! Edina és Józsi voltak a pontőrők, akikkel kb. 1 éve találkoztunk utoljára. Felmásztunk (még egyszer, utoljára talán) a toronyba is, és körbenéztünk e gyönyörű vidéken:



Ezt követően - szőlőcukortól új energiára kapva - lefelé haladtunk és útközben Bánáti Bazsarózsát is láttunk! Ez a virág egész Európában csak itt található meg!



A P+-ig bandukoltunk meredeken lefelé, ahonnan igazán kellemes, enyhén lejtő szakasz következett.



A Skóciai Szent Margit tanösvényen tettük meg a következő km-eket a Szép Ilonka kilátóig. Ezen a tájon már érzékelhető volt az elmúlt napok esőzésének hatása. Sőt, szemerkélni is kezdett, aminek annyira nem örültünk, mert azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy megismétlődik a tegnapi vihar. Kis lélekemelő sütivel búcsúztunk a 3. EP-től (ahol Zsömlével ismételten találkoztunk ;))



Lefelé Réka völgybe volt már sár bőven, szegény Gabi csúszkált is rendesen. Közben egyre jobban rákezdett az eső, de seggrecsüccs nélkül megérkeztünk a völgybe. Nem sokat mehettünk azonban szintben, mert hamar el kellett kanyarodnunk északra, felfelé egy sáros, középmeredek, keskeny ösvényen. Itt már nem volt elég a két bot, én is vigyáztam hátulról, hogy Kedvesemnek csak a cipője legyen sáros :)

Monoton kapaszkodást követően felküzdöttük magunkat egy vadászlakig, ahol elfogyaztottunk egy hagymás pogácsát. Azt gondoltuk, hogy az innen Óbányáig tartó lejtő majd egy kis felüdülés lesz. Annyiban az volt, hogy az eső alábhagyott, de a másfél sávos traktorúton akkora sár volt, ami már a zselici túrákra emlékeztetett. Volt is néhány esésveszélyes pont, de megúsztuk őket :) Mire a faluba beértünk, már a nap is kisütött ;-)

A pontnál finom házi sütit foghattunk magunknak, sőt még Lórinak is kikuncsorogtunk egyet, amit ő nagy kegyesen nekünk adott :P

Innentől a hagyományos, Óbánya-Kisújbánya szakasz következett a patak mentén, Csepegő sziklával, kis (most éppen leeresztett) tavakkal. Gabinak ez volt a holtpont rész, de nekem is kissé monotonra sikeredett.

Valahogy mégis hamar átértünk Kúb-ra, ami szerintem sokkal kevésbé barátságos falu, mint Ób, meg egy kicsit magába zárkózó. Nem úgy, mint a nénik a pontnál, akik oltári barátságosan fogadtak minket :) Ráadásul házi diós süti is volt!

Középrövid, műutas emelkedő után értünk fel a cigány-hegyi elágazáshoz, ahol az 50-es táv elágazott, mi pedig kihagytuk a hegyet a megújult kilátóval.



Innentől egy kellemes (és Istennek hála napsütéses! :)) sétálós rész jött, csak szegény Gabim kezdett elfáradni. Viszont a táj szemet gyönyörködtető:





Megérkezvén a Szederindás kúthoz, megkaptuk a várva várt csokit! :) (Rumos-kakaós meg kókuszos szeleteket választottunk és feleztünk.) Az ezutáni japán (fehér alapon piros kör) szakasz eléggé idegőrlővé vált egy (rövid) idő után: patakmedret kerülgetett az ösvény, és 10-20 méterenként át is kellett kelni rajta. Az elején még élvezetes volt, de utána már inkább nyüglődős. Ráadásul Kedvesem egy helyen rosszul lépett a patakban fekvő köveken, ami után nagyon nehezen tudott bicegni egy darabig.

A 2,3 km már lassan 5-nek tűnt, mire kiértünk a magyaregregyi műútra. Innen az utolsó szakasz következett egy kemény emelkedővel, amit egész könnyen teljesítettünk. A térdfájás viszont nem akart enyhülni. Egy kedves túratárs (ezúton is köszönet a zöld pólós, szőke lánynak a gyógyszerért! :)) fájdalomcsillapítója viszont enyhülést nyújtott a Szöge hegyre vezető úton.

A fennmaradó 3-4 km szép vidéken vezetett át, bár a legvégén már inkább be akartunk csak érni, mintsem a környezetet figyeltük. Pedig az is szép volt:



Beérni nagy megkönnyebbülés volt és büszkeség, hogy ismét megcsináltuk :) Átvettük az emléklapot, feltettük a megérdemelt kitűzőt, majd lezöttyentünk az egyik padra bodzaszörpöt inni és lekváros kenyeret enni. (Közben Sziszi kutyával is összebarátkoztunk :))

Utólagos értékelésem a szervezésről: 5/5! Az útvonal szép helyeken vezetett, a leírás teljesen követhető volt, a szalagok ott voltak minden kétséges helyen, az ellátmány ízletes és elegendő, szerintem minden elsőrangú volt. Köszönet a szervezőknek a kiváló munkáért!



A pihenő után elhajtottunk a lányokért Kárászra (ők a 15-ön voltak ugye, és utána Zsuzsával kimentek hozzá, megnézni a házukat).

Gyönyörű vidék ez a Keleti Mecsek! Jó érzés volt élvezni még egyszer az általa nyújtott hangulatot, túraélményt.